Karthago: Requiem

Nem éppen vidám kezdet lesz, de sebaj. Ez is hozzátartozik az élethez. Tegnap Halottak napja volt, és én így szeretnék megemlékezni a szeretteimről, akik nem lehetnek velem. Konkrétan egy ember - lány - az, aki mindennél jobban hiányzik erről a helyről...

Már kis korom óta szeretem ezt a dalt, mindig is megérintett és libabőrös lettem tőle. Eddig nem tudtam, és nem volt szükséges, hogy bárkihez vagy bármihez kapcsoljam. Tavaly óta viszont két fiatalhoz kötöm... Egy fiúhoz és egy lányhoz...

Nem kell szó szerint venni a szöveget, ott egy fiúról van szó, és csak a fiúval történt baleset... A sorok közti értelem az, ami számít. Az érzés, amit kivált.


Volt egy fiú és volt egy lány,
A fiú elindult az álmok útján.
Volt egy fiú és volt egy lány,
S a lány még most is várja talán.
Elindult a fiú a fények útján,
Elhitte az álmok furcsa hangját,
Csalóka színét

De ugye eljössz még?
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést?
Ugye eljössz még?
Talán eljössz még,
Mi várunk rád, ha szól a dübörgés.

Volt egy fiú, s egy forró délután
Eltévedt végleg az élet útján.
Eltévedt fiú, olyan, mint bármelyikünk,
Szerette az életét és az álmait.
Elindult ő a fények útján,
Elhitte az álmok furcsa hangját,
Csalóka színét