Győr

Hajnali negyed négy van - már nincs értelme aludni menni, fél ötkor úgy is "kelés" van... Ezért inkább leírom - végre - a győri kirándulásomat.

(Számot majd utána írok; az érzés, amit tegnap éreztem. Ill. inkább hangulat - jó kedvem volt ezután a "kiruccanás" után. Nyugodtnak, vidámnak, boldognak éreztem magam; nem voltak gondok, nem gondoltam rájuk...)

NOVEMBER 3., PÉNTEK
Pénteken délután, az öt órási gyors vonattal mentem, aminek a végállomása amúgy Bécs volt. Kicsit féltem is, bár Bécset is megnéztem volna akkor már alaposabban. Amikor júliusban voltam, akkor nem volt rá túl sok időm - mindenhova siettünk; digitális gépen keresztül néztem a várost leginkább.

A vonaton olvasgattam - egy kis I.F.O.-t (idegenforgalmi ismeretek), meg haladtam tovább az angol tanulással (alapoktól kezdve a nyelvtan). Közben zenét hallgattam - Napoleon Boulevard-ot meg Crematory-t. A tájat nem tudtam nézni, mivel kint már sötét volt, az ablakban a vonat belseje tükröződött...

Valamivel hét óra előtt szálltam le, anyára várva, aki kijött elém. Hideg volt eléggé ott is, ahogy Pesten is. Persze, ugyanazon éghajlati övezet része Győr is, mint Pest - de álmodni csak szabad!

Megkerestük a megfelelő buszt, ami elvitt minket oda, ahol anya két hallgatótársa - vagy hogy hívják az ilyet - várt minket. Hely szerint a Győri Plazaba mentünk. Bementünk az Alexandriába, ott voltak a lányok, nézelődni. Az egyiknek be is mutatott anya. Amikor magázva köszöntem, nevetésben tört ki... Mindegy... Elmentem, én is nézelődtem egy sort - és végül az angol könyvek közül választottam egyet: a Büszkeség és balítélet című művet Austin tollából (ja, nem a teljes regényt, ez kb. olyan, mint a kötelezők röviden). Fizettem, utána mentünk a kajálda részre. Meghamiztunk, s elindultunk a koleszba, ahol szállást béreltek anyáék.

Ez a közelben van/volt, pár utcára a plazatól. Tipikus kollégiumi szoba. Le is szögeztem, hogy én képtelen lennék ilyen helyen "lakni"... Nem tudom, nekem nem tetszik az ilyen életforma, akkor már inkább albérlet - akkor is, ha drágább! Túl sok holmim lenne egy olyan pici szobába, ahol rajtam kívül még három ember fészkel... - számítógép, könyvespolc, íróasztal; néha a mostani szobám is kicsinek tűnik!

Na, mindegy. Este volt még rádió hallgatás - oka: múltkor a lányok belebolondultak a csendbe. Természetesen én feküdtem le legutolsóként: olvastam még a napi szerzeményt. Az vicces, hogy hogyan! Mivel nem gondoltam, hogy zseblámpa kellhet, mint egy táborba, ezért a telefonomat használtam fel erre a célra. Nem is olyan rossz - be lehet állítani, hogy tíz percig világítson a kijelzője. Végül, én is álomra szenderültem...

NOVEMBER 4., SZOMBAT
Reggel, fél hétkor keltem. Pedig aludhattam volna még egy kicsit, ugyanis anya csak hét körül ébredt, addig lustálkodott. Elvileg, nyolcra kellett volna menni az egyetemre Informatika órára, de mi szépen elkéstünk. Közel másfél órát. Út közben gondoltam is, hogy mégsem megyek be anyuval, inkább nekikezdek a városnézésnek. De anya annyira szépen kért, hogy mentem vele...

Nem is bántam meg annyira! Kárpótolt a "prof"... Meglepett a kinézete: harminc körüli, hosszú hajú, fülbevalós, egész jó képű pasas volt! És humoros! Az óra anyaga viszont már annál unalmasabb volt. Word, Excell és Internet böngészés. Mit ne mondjak, anya titkárnőjét játszottam; én jegyzeteltem neki az infókat - oka, én tudom, hogy mi kell... Pfff... Na, mindegy - címszavakban írkáltam, helyenként saját megjegyzést is írtam... Amikor meg segítettem a mellettünk ülőknek, a prof véletlenül mindig arra keveredett. Hmmm, nem tudom, miért - de nem szólt semmit, csak rám nézett ilyenkor, és elsétált.

Vicces, ugyanakkor furcsa is! A jelenlevők többsége nem ismeri ezeket - a mai generáció számára - "alap" dolgokat. A szomszédok meg voltak lepve, amikor segítettem nekik, és mondhatni, kicsit daráltam, hogy mit, hogyan csináljanak... Az óra végén többször is átvették, és kértek, hogy mondjam, ha valamit elrontanak. Nem sokszor kellett beleszólnom, jól elügyeskedtek.

Ja, meg azt hitték páran, hogy én is arra a szakra - diplomás ápolónő - járok, csak eddig nem voltam. Mosolyogtam a dolgom. Szép is lenne - tényleg családban maradnék! Hehe...

Info után elindultunk vissza a belvárosba, a városház térre. A következő óra máshol kezdődött. Ill. igazából az informatika van egy másik helyen, a többi órától.

Anyát elvitte az egyik társa, én meg gyalog nekivágtam a visszafele vezető útnak.

Esett a hó, hűvös volt, de én sétáltam egy jó nagyot. Közel négy órát töltöttem el városnézéssel. Főleg az épületeket nézegettem. Megnéztem a székesegyházat elsőnek, majd a "régi barokk belváros"-t - ha jól emlékszem, így nevezte valaki. Egyszer eltévedtem egy kicsit - pedig vettem egy térképet -, visszajutottam oda, ahonnan indultam. De aztán "megtaláltam" a megfelelő utat. Közben fényképeztem jobbra-balra a telefonommal - a kezem le is fagyott rendesen. Láttam a Nemzeti Színházat (furcsa épület, modern stílben épült). Kijutottam a Főútra, ahol a Városháza is volt. Elindultam azon az úton. Ott is gyönyörű épületek voltak sorra, egymás mellett (klasszicista stílusban főleg, de volt volt tipikus barokk is). Aztán lefordultam, és elmentem megnézni a zsinagógát. Aztán mentem a plazaba, vissza a könyves boltba, meg körbenézni, hátha veszek valami apróságot. De nem vettem semmi különöset. Viszont jól esett meleg helyen lenni. Csöppet átázott a kabátom, és hóembernek éreztem magam, és elfáradtam rendesen.

Innen már anyuért mentem az egyetemre. Az öt ötvenes gyors vonatot elértük, amiről Kelenföldön szálltunk le, már nem tudom mikor. Onnan még a hévhez, és hazaértünk fél tízre.

"Lényegében" ennyi. Fantasztikus volt, annak ellenére, hogy melegebb időben jobban éreztem volna magam...