Irány az egyetem?
Február 13-án, kedden, feladtam a felvételi jelentkezési lapomat. Négy hely maradt végül a tizenegyből... Levelezőt végül egyáltalán nem jelöltem be, ill. olyanokat se, ahova nincs esélyem a plusz pontok nélkül - ki tudja, hogy valóban meglesznek-e azok (még akkor is, ha pozitívan állok hozzá)...
Így maradt a tallonban két szabad bölcsészet - ELTE-BTK-n művészettörténet szakiránnyal; valamint KRE-BTK-n vallástudomány szakiránnyal. Ez utóbbi csak azért, mert két lezárt félév, és 15 kreditnyi vizsgákkal(/félév) át lehet jelentkezni másik egyetemre dékáni engedéllyel. Bízom benne, hogy több kreditem is lesz azért a vizsgákkal. És ezáltal sikerülhet a másik helyre való áthelyezés... Persze, ez egy B-terv, ha az A-terv nem sikerülne...
Harmadik helyre szintén ELTE került, IK-n a progtervező informatikus szak, két tanári szakiránnyal. Ami annyit tesz, hogy informatika lesz az egyik tantárgy, a másik választható. Mivel most írják az alapképzés utáni mesterképzések tanterveit és más részleteket, így nem tudom még, hogy művészettörténetet fel lehet-e majd venni... Majd kiderül 2009-re. Addig elég lesz az alapképzés is... Max. felveszem az irodalmat vagy a történelmet - azok se rosszak!
Negyedik helyen pedig a WJLF pedagógia szak, tanári szakiránya lett megjelölve. Érdekes hely: Wesley János Lelkészképző Főiskola... De 80pont volt tavaly a ponthatár, ami nekem jól jön, mert pl. ELTE-PPK-n 120pont körül volt a határ... És ha azt nézzük, hogy ugyanazok a képzések vannak, akkor inkább a biztosabb mellett döntök. Főleg, hogy ELTE-n nincs tanári szakirány. Na, mindegy.
Kiderül minden július végén! Addig még beküldöm a további dokumentumokat, amik meglesznek, és javíthatnak a pontjaimon... Elvileg lesz egy nyelvvizsgám, egy OKJ-s bizonyítványom, egy emelt szintű történelem érettségim és egy javított informatika érettségim...
Addig is csak reménykedhetek, hogy felvesznek valahova végre! Most azt mondom, hogy két helyre tuti van esélyem, de nincs rá semmi biztosítékon, hogy valóban így lenne. Bizakodom, és erősem kívánom, hogy teljesüljön az álmom - bekerülni egyetemre...
Hogy utána mi lesz, az attól is függ, hogy melyik hely jön össze. Bár, úgy néz ki, hogy most irányt vettem a tanári pálya felé. Nem tudom, hogy jó ötlet-e ez? Nem gondoltam még igazán se bele, se végig... Nem tudom, hogy milyen lennék tanárnak? Majd elválik...

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home