Napoleon Boulevard: Álmodtam csillagot; Emlékkönyv

Álmodtam csillagot
Dúdoltam halálomat
Játszottam nyitott szemmel álmodót
Könnyekkel születtem
Átkokkal pöröltem
Nem voltam sem ördög, sem angyal

Álmodtam csillagot
Dúdoltam halálomat
Holnapra lehet, útnak indulok
Lángokba öltözök
Az égbe úgy költözök
Csillagom álma ott majd én leszek

R.: Hogyha kell, majd itt hagyom
Hogyha kell, majd neked adom
Álmaim s a csillagom
Minden percem, gondolatom

Hogyha kell, majd itt hagyom
Hogyha kell, majd neked adom
Álmaim s a csillagom
Hogyha kell, majd neked adom

Adtam a szívemet
Adtam a lelkemet
Ráadásul egész életem
Hogyha majd elmegyek
Arra hadd kérjelek
Emlékezz, én is ember voltam

---------------------------------

Kell legyen egy hely, ahol néha egymagam leszek
Ne legyen ott más, csak egy kedves, szőke kisgyerek
Ott tűnik el majd minden kis megszokás
Ott érem el, mit réges-régen kértem, úgy kértem

És egy régi képet nézhetek meg én,
Ahol minden úgy van még mint az elején
Emlékkönyvet olvasgatok majd,
De most minden nagyon kevés

Ott legyen egy ágy, ahol éjjel nyugton alhatok
Ne legyen ott más, aki fekszik, jaj, a vállamon
Ott tűnik el majd minden kis megszokás
Ott érem el, mit réges-régen kértem, úgy kértem

És egy régi képet nézhetek meg én,
Ahol minden úgy van még mint az elején
Mások életét én is élhetem
De ezt most még sajnos úgy sem tehetem

És egy régi képet nézhetek meg én,
Ahol minden úgy van még mint az elején
Emlékkönyvet olvasgatok majd,
De most minden nagyon kevés

Ha egy órával ezelőtt ülök ide, akkor könnyeimen át pötyögtem volna... Most kicsit jobb, nyugisabb a helyzet... Hogy mindez miért történt? Anya miatt megint............

Hazajöttem suli után, fél hat körülre értem haza. Elmosogattam (magamtól), mert jót akartam tenni. Utána rágyújtottam. És eközben értek haza anyáék. András bejött, megint olyan alpári és lenéző módon nézett rám, becsukta az ajtót, de aztán kinyitotta. Anya kérdezte, miért nyitotta ki, mire András: "szellőztetek"...

(Ez az én véleményem, de nem tudom elhinni, hogy anya szereti ezt az embert?! Semmi sem jó neki, mindent és mindenkit kritizál, csak az a jó és tökéletes és sérthetetlen, amit ő mond, tesz... Ha valaki megmondja a véleményét neki, azt persze nem szereti! Egyszer már én is visszaszóltam neki - ma visszafogtam magam... Pedig megtettem volna, mert ne üvöltsön ő velem, mert senkim!)

Dorka linzert csinált, de nem nagyon pakolt össze maga után. Ezt András szóvá tette, és akkor kezdett rá anya. Megint nekiállt ordítani, üvölteni.

Nem azzal volt a bajom, amit mondott - mert igaza volt, tényleg rég raktam rendet, vittem le a szennyest stb. -, hanem azzal, hogy ismét a hangja kellett hozzá! Fél méterre állt tőlem, majd beszakadt már a dobhártyám...

De most nem hagytam már magam. Bunkó voltam vele eléggé. Mikor azt kérdezte, mikor volt utoljára szellőztetve a szobámban, azt mondtam rá, hogy X... Erre berágott... Aztán meg feljött a szobámba, hogy majd szeretne a géphez jönni - erre azt válaszoltam, hogy most beszélgetek valakivel. Megint üvöltött, aztán kiment, aztán megint visszajött. Akkor kezdtem el sírni, amikor egy ismerősöm kérdezősködött MSN-en - pont jókor írt ő is; bár a lumbágós kiírásom miatt írt, csak addigra már megvolt a vita, és olyanokat írtam neki... Mindegy.

Aztán anya bejött még egyszer, és akkor azt mondta, hogy ne sírjak... Én meg rá: ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak! Akkor sírok, amikor akarok!

Megint üvöltés... meg nézzek rá... Na, ekkor végre sikerült kinyögnöm, hogy nem az a bajom, amik miatt szid, hanem ahogyan... Hogy nagyon rosszul esett, hogy hazajön és rögtön kiabál... Elmondtam neki, hogy el is mosogottam, és nem azért, hogy szóvá tegyem; meg rendet is akartam rakni, de én is csak nemrég jöttem meg...

Aztán odahúzott magához, én meg még mindig sírtam...

Rendet raktam, elpakoltam, ágyat húztam (lepedőt már pénteken húztam, csak takarót meg párnát nem, mert nem tudtam, melyiket vehetem el)...

Valamilyen szinten, megbántam, hogy elköltöztem apáéktól... De akkor ezt láttam a legjobbnak, mert már ott is... nem is tudom... rossz volt... Nem tudok rá jó szót, nem tudom körbeírni... Tudom, hogy az én hibám (is) a helyzetek kialakulása, és pontosan ezért szeretnék saját vackot, életet... akkor nem lennének ilyen hadiállapotok...

És hiába hiszi azt bárki, hogy szemétdomb lenne a hely! Lehet, talán! Ki tudja! Én úgy hiszem, hogy egyedül élni más (vagy valakivel: barát, tesó, pasi). És ettől az egész mindenség is más lesz... De ez is még a jövő homályába vész...