Edge of Voyage

Átíródott a forgatókönyv: most nem a Doctor hagyta el útitársát, hanem fordítva... Kicsit szürreális hasonlat, mert a valóságban a biztonság helyett a kalandot választotta - ami az illúzió világát tekintve, megint csak fordított...

Lassan fél éve, hogy elhagytam Őt. Az oka - visszagondolva - talán tényleg nevetséges, talán nem. Talán valóban lehetett volna változtatni, javítani - de már nem volt hozzá erőm. Talán új(abb) kalando(ka)t akartam - kitörni, fellélegezni, energiát magamba szívni...
Nem akartam fájdalmat okozni, végül mégis azt tettem - őrlödtem, és ezzel Őt is kínoztam. Végül egyik napról a másikra eljöttem. A holmijaimat is otthagytam - mondván: "majd elviszem"... Visszaköltöztem apuékhoz ideiglenesen.

Teltek a hetek. Szörnyű telefonbeszélgetésekkel, amiknek a mihamarabbi "kiköltözés" ill. visszaköltözés volt a lényege. A lavinát azonban egy üzenet elindította.
Ez mára eltűnt - szerencsére -, "csak" a (jogos) sértettség maradt a Ő részéről. Anno alig tudtunk beszélgetni egymással, és engem nagyon bántott, mert Ő fontos a számomra. Így - ha lehetett - inkább nem kerestem. A blogja olvasásával tudtam, hogy mi van vele, ott nem volt olyan flegmatikus - bár éreztem sokszor, mi az, ami nekem szól...

Nehézkesen, de elhoztam mindenemet. Majd' két hónapba tellett, mire a kulcsait is visszaadtam. Vajon, ami nála maradt, azt véletlenül hagytam ott, vagy tudatalatt direkt - hogy még szeretnék odatartozni, képtelen vagyok teljesen elszakadni?! Nem tudom...

Kiléptem a munkahelyemről is. De nem találtam másik főállást, így visszamentem a diákszövetkezethez. Jó helyre kerültem: egy DVD Rent nevű, internetes kölcsönző céghez. Eleinte a dvd-ket políroztam (tisztítottam), majd csomagoltam is a megrendeléseket, ha épp valamelyik kolleganőm nem jött... Megszerettem őket is, meg a helyet is...

Albérletet is találtam, jó áron - bár a DVD Rent-es fizetésem (kb. 60ezer forint) kevés volt a fenntartásához - 55ezer Ft-os lakbér. Stresszeltem is eleget ebben az időben. Így "másodállás" után kezdtem nézni. Először a nagytétényi Lidl-ben dolgoztam hétvégente, de amikor megkaptam a fizetésemet, kihozott a sodromból - és felmondtam 3 hét után...
Egy másik diákszövetkezet által telemarketinges munkába kezdtem - sosem kívántam ilyen munkakört, de ahogy mondani szokták: "a szükség nagy úr". Plusz keresetemmel a létminimum szintet ütöttem. (Akkor úgy gondoltam: "de legalább elértem, amire vágytam"! Ez adott reményt, hogy ne adjam fel a küzdelmet!)

Aztán, amikor kezdtem megnyugodni, hogy nem kell nyomorognom, a dvd kölcsönzőben a főnök azt üzente a csajokkal nyíltan, hogy heti két alkalomnál többször ne jöjjek, mert nem fogja kifizetni. Ez augusztus elején történt. Három hónapot és két hetet töltöttem itt.
Megint Expressz, internet - álláskeresés, állásinterjúk végeláthatatlan sora. Négy nap alatt többet utaztam, mint egy hónap alatt. Széltébe-hosszába bejártam fővárosunkat... Az összeomlás szélére kerültem...

Vityával egyszer a Savoya-ban volt valami elintéznivalónk, azt hiszem bevásárolni mentünk. Észrevettem az állatkereskedésnél egy álláshirdetéses papírt kiragasztva. Megálltam és gondolkodtam, hogy bemenjek-e? Én és az állatkereskedés?! Nem tudtam elképzelni hirtelen. Végül nagy levegőt vettem, és bementem egy önéletrajzot előhalászva a táskámból - vesztenivalóm nincs alapon... és mostanra "oszlopos tagja" vagyok a csapatnak: három fiú közt, egy szem lányként töltöm 12 órás munkaidőmet. Van szabadnapom, és anyagilag is stabilizálódtam!

Arról nem is beszélve, hogy emellett van még egy munkám: okítok. Egy 22 éves lánynak - Alexának - tanítok művészettörténetet, heti másfél órában. Teljesült egyik legnagyobb álmom! Fantasztikus érzés! És a legjobb az egészben, hogy Alexa nagyon jó diák!

Az albérleti díj pedig a felére csökkent pár hónapja - Vitya átköltözött hozzám. Nem kifejezetten saját akaratából. Ő később kívánt összeköltözni. Körülbelül mostanra - szeptember, október táján. De másként történt...
Két nagyon makacs ember egy fedél alatt - macska-egér harc kontra fegyverszünet (tömören). Egyszer fent, egyszer lent; veszekedés, kibékülés stb.
Főleg apróságokon képesek vagyunk hadban állni. Egy nagyon csúnya "állóháborúnk" volt, kb. egy-másfél hónapja. Egy Asko-s buliba én is kaptam meghívást. Reggel fél nyolctól négyig DVD Rent, után öttöl Alexa. Nem mentem haza, hanem beültem a Móriczon egy kávézóba, és vártam Vityát. Azt beszéltük meg, hogy találkozunk, mert nálam a laptop, és egyedül este nem szeretnék vele mászkálni. Persze, nem találkoztunk, elindultam egyedül a Popcornerbe, a sarokra kijött elém. Ezen felül elfáradtam addigra, meg éhes voltam, mert nem ettem szinte semmit aznap. És én "marha" sört kértem... Naná, hogy rosszul lettem. Azonban nem mertem megmondani az igazat, mert tudtam a reakcióját előre. Így a fáradságra hivatkozva menni szerettem volna fél tizenegy-fele. Mindent a fejemhez vágott, amit csak lehetett: "ő annyi mindent megtett értem..." kezdet, majd felsorolt minden "segítséget"... Annyira mérges lettem, hogy azt szavakkal le sem tudom írni; és a furcsa az, hogy nem vágtam vissza, helyette némaságba burkolóztam. Egy árva szót nem szóltam hozzá aznap! Másnap persze kibékültünk, mint mindig... De ez tüske marad bennem!
Ő volt az, aki folyton orrolt arra, hogy nem hagyom magam, nem kérek segítséget, én akarom minden gondomat megoldani, és ezzel stresszelem magamat. És segítséget kértem - és ez lett belőle! Megint visszaütött! Pont emiatt nem kértem segítséget ezeddig, mert nem akartam, hogy utána a szememre vessék...

Az albérletről magáról annyit, hogy első ránézésre beleszerettem. Ez volt a második lakás, amit megnéztem, és rögtön le is tettem a foglalót. 30 négyzetméter körüli: szoba, konyha, fürdőszoba. Takarítás szempontjából pont jó! Elég lakályossá tettem, bár sok holmim a mai napig dobozban van...

Hát, így tudtam összefoglalni az elmúlt fél évet...