A remény hal meg utoljára...

Én nem értem a világ körforgását! Miért van az, hogy valami végre jó, végre összejön; más pedig teljes kudarcba fullad?! A remény hal meg utoljára - szól a közhely... mégis: lassan elvesztem a reményt, a türelmet - az egyetemmel és a felsőoktatással kapcsolatban!

Idén sem vettek fel sehova a normál felvételi eljárás során. ELTE-BTK-ra 135 pont kellett volna, Károlira 128 - nekem volt összvissz 112. ELTE-IK-ra 107 - nekem 98 pontom volt; végül a Wesley pedagógia szakjáról 2 ponttal maradtam le... Kegyetlenség!

Komolyan nem tudom felfogni, hogy ÉN, aki szeret (imád) tanulni, igyekszik, kapar... folyton lemaradok mindenről pár ponttal... Hol az igazság?! Miért van ez így?!

Most próbálkozom még. A pótfelvételivel. De ez is nagyon-nagyon nehéz. És ugyan próbálom nem kimutatni, de rettenetesen félek...

Azt már eldöntöttem, hogy levelező szakot jelölök. Pár napja még a vidéki egyetemeket vettem célba - hátha több esélyem van, meg olcsóak is. Na, ja, csak abba nem gondoltam bele, hogy az útiköltség és a szállás olyan árra rúg, mint egy pesti egyetem. Az is igaz, hogy a pesti egyetemek többsége viszont nappali tagozatos csak. Ám találtam egyet - Zsigmond Király Főiskola... drága mulatság azonban... De remélem, hogy az egyszerű kis munkám megmarad, és abból vegetálok majd - félre teszegetek...

Felhívtam a szegedi egyetemet. A lényeg, hogy a TO-s néni azt mondta, ha művészettörténet tanár akarok lenni, akkor a magyar szakot kéne megpróbálnom, ill. rajzos pályára kéne lépnem... Tök jó, hogy az ember az álmait képtelen olykor elérni, mert kavarás van jobbra-balra, és már nem lehet kiigazodni...

Nem baj, holnap megyek, és megpróbálom a lehetetlent: minden kérdésre választ kapni - és reménykedni, hogy van valami jó hír is a számomra...

Szép álmok...
Szép álmok...