Zsákutca?!?

Napok óta próbálom magamat rávenni arra, hogy végre leírjam, kiírjam magamból - hátha segít... Macy ezt javasolta nekem.

Már több mint egy hete történt. Matyi szerdán indult a gólyatáborba, és előtte, kedden én dolgozni voltam - csak késő este értem megint haza... Nem emlékszem már pontosan, mi hogyan történt. De igyekszem úgy leírni, ahogy történt. (Persze, szubjektív, az én nézőpontom...)

Matyi a tábor előtt még szeretett volna velem lenni - egy hétig távol lesz, és nagyon fogok neki hiányozni. Én ezt meg is értettem. Viszont, mint általában, munka után, én piszkosul elfáradok... Kedvem nekem is lenne, de erőm már nincs hozzá! Elmondtam neki mindezt szépen: sajnálom, ne haragudjon rám. Ő pedig azzal válaszolt, hogy már megint ezzel jövök. Hogy én mindig a fáradsággal jövök, én soha nem akarom őt... (Ez a téma -sajnos- már "szokásos" vitatéma nálunk.)

Én pedig csúnyán vágtam vissza: ha kérsz valamit, és én nem teljesítem, akkor te megsértődhetsz. De ha én kérek valamit, és te nem teszel érte, akkor én nyeljem le?
Mire gondolsz? -kérdezte. Arra, hogy én hányszor kértelek, hogy nézz munkát, írj levelet?...

És megint megsértődött. Felkelt, és kiment a nappaliba, ahol az én gépem még be volt kapcsolva. Mondanom se kell - nekiállt hirdetéseket olvasni. Én kijöttem utána - pedig nekem is annyi jogom volt a sértődéshez, mint neki (ha nem több...). Kérleltem, hogy jöjjön vissza az ágyba. Reggel korán kell kelnie, fáradt és nyűgös lesz... "Menj csak vissza, ha olyan fáradt vagy!" Hát, én meg visszamentem.

Bevágódtam az ágyba, és nem érdekelt! Csináljon, amit akar! Elegem volt!

Persze - nem tudom miért, talán a lelkiismeretem miatt - megint kibotorkáltam a nappaliba, megint kérleltem... Aztán lefeküdtem a díványra... és ott elaludtam. Arra keltem fel, hogy Matyi leverte a tálcát, amit ott felejtettem a pillén. Rá is lépett a tálca szélére. A késsel kezdte el "visszatákolni"... Letérdeltem a fotel mellé és mondtam neki, hogy hagyja, mert a végén a kés őt fogja megvágni... És akkor felém lendítette a kezét - a késsel együtt... véletlenül - de én akkor borultam ki teljesen. Elkezdtem bőgni. Kitty halála óta nem sírtam így, és nem éreztem így magamat.

Matyi felnyalábolt és visszavitt a szobába. Ott hozzábújtam, szorítottam, és bőgtem, csak bőgtem...

Aztán összebújva azt mondta nekem, hogy hagyjam el, szakítsak vele, mert nem érdemel meg engem... Én meg nem tudtam megmukkani, csak zokogtam... Ill. annyit mondtam neki, hogy most őszintén elmondtam a véleményemet, és ő megsértődött. Ha meg magamban tartom, és lenyelem, akkor meg az nem lesz jó - hosszútávon...

Nem tudom, mit kéne tennem?! Elhagyni nem akarom, mert szeretem (akármilyen makacs, csökönyös stb.). Jó, az idegeimen táncol néha... Megszoksz vagy megszöksz - szól a Fáma - szerintem ez nem teljesen helyénvaló. Ha a megszokást választom, az azt jelenti, hogy teljesen elfogadom a másikat - minden kompromisszum nélkül. Az azt jelenti, hogy magamat kell hozzáigazítani a partnerhez. Viszont ez ahhoz vezet, hogy hozzáidomulok a másik elvárásaihoz. Ebben hol az egyenrangúság? Ha meg a szökést választom, akkor mindkettőnk szenvedni fog. És nem mondhatom el, hogy nem próbáltam meg helyrehozni a dolgot...

Macy azt mondja, üljek le Matyival beszélni. Igazság szerint, félek: 1. attól, hogy megint megsértődik; 2. nem tudom, hogy kéne ezt megbeszélni...

Én ezért választottam inkább azt, hogy ide leírom. Ezt úgy is elolvassa Matyi is. Hátha így megért engem...

Jó lenne...