"Minden út a Stephansdomhoz vezet"

Na, a folyt. köv. késve ugyan, de most megíródik...

December 1., péntek és december 2., szombat a mesélés tárgya. Péntek este még nagyban olvasgattam a könyvecskét, amit reggel vettem. Jegyzeteket készítettem egy füzetbe, amit szintén aznap vettem. (A vicces, hogy azt a spirál füzetet már korábban is kinéztem magamnak, csak napló szerepet akartam neki adni...) Leírtam, hogy melyik úton jutunk el a határig - M1-es út, Hegyeshalom határátkelővel. Aztán leírtam Bécsről pár érdekességet, történelmét röviden, végül pedig a közlekedését. A nevezetes helyeket azért sem jegyzeteltem ki, mert már késő volt, ill. azért, mert nem tudtam, hogy mit fogunk megnézni, és mit nem... Ezért olvasgattam a könyvet - úgy is meg lehet jegyezni jó sok mindent! Fél kettő fele kb. mentem, és eltettem magamat másnapra...

December 2., szombat

Reggel nagyival utolsóként érkeztünk meg a buszhoz. Mindenki fenn volt már, és ránk vártak. Ciki volt kicsit, de nem mi tehettünk róla - a "kedves" BKV megint alkotott egyet... De a lényeg, hogy odaértünk, nem mentek el!

Elindultunk. Út közben észrevettük, hogy a "vezető bácsi" kicsikét morcos ember hatását kelti... de később kiderült, hogy ez nem is igaz - egy jófej pasas!

Aludtam kétszer fél órát még a buszon, mielőtt: kiugró szívvel, előre nem botorkáltam az "idegenvezető-üléshez" meg mikrofonhoz. Ez Hegyeshalom után következett be, így a jegyzeteim eleje nem kellett - pedig írtam a Turul-madárról is, meg Samuról is... (Hegyeshalomról is írtam egy keveset, de azt sem olvastam fel.)

Amúgy Sanyi - sofőr - aranyos volt: mikor előrebotorkáltam, rám mordult egy kicsit: "Nagyon gyorsan tedd le magadd, mert fékezek, és kirepülsz itt nekem a szélvédőn..." Én meg azzal a kanyarral ültem le. Kezembe vettem a mikrofont, és fellapoztam Bécs kis történetét. Igen, olvastam, pedig nem lett volna szabad - de még nem vagyok szakavatott vezető, így elnézhető nekem... hihi...

Csetlőn-botlón, de sikerrel elmondtam a mondókámat - helyenként akadozva az izgalom miatt. De a lényeg, hogy tetszett az utasoknak. Sőt, az egyik néni azt mondta: "Jó orgánumod van! Jól beszélsz, érthető, nem unalmas, jó a tempód... stb." Jól esett!

Aztán amikor beértünk a városba, akkor Gyuri bácsi (a szervező, és aki amúgy számomra egy unszimpatikus bácsi...hiába aranyos, kedves, engem taszít...) szólt, hogy menjek, és meséljek az épületekről. Mondtam neki, hogy nem ismerem mindet. "Nem baj! Mesélsz arról, amit ismersz, én meg kiegészítelek." Hááát - gondoltam magamban, érdekes lesz, de legyen. Ismét előre mentem, leültem a lépcsőre... és igazából az épületeket nem ismertem fel, de ahogy mondták, akkor tudtam mondani róluk pár szót...
Belvedere, Iván-szobor... pfff más most nem jut eszembe...

A Mária Terézia-térre mentünk, onnan indult a városnézés. Itt található a Természettudományi - és a Művészettörténeti vagy Szépművészeti múzeum. Középen a Mária Terézia-szobor, s azzal szember pedig a Hofburg kapuja látható. A Burgon belül nagyon sok minden van: a Nemzeti Könyvtár, rengeteg múzeum, itt tartózkodik a köztársasági elnök. Gyönyörű épületegyüttes!

Innen pedig mentünk a Stephansdomhoz. Itt szabad utat kaptunk egy kis időre. Én bementem az egyik nénivel a dómba, és meséltem neki, amit tudtam. Majd kivülről is körbejártuk.

Ezután egy olyan sétálóutcán mentünk végig, amilyen nálunk a Váci utca. A neve most nem jut az eszembe - azt tudom, hogy magyarul annyit tesz a szó: "gödör". Itt található a Pestis-oszlop, ami egy szentháromság-szobor, ill. az egyik kis utcában a Peterkirche vagyis Szent Péter-templom. (Erre egyébként rossz nevet mondott Gyuri bácsi, mert Szent Józsefnek mondta. Nem akartam kötözködni, meg elbizonytalanodtam... Pedig nekem volt igazam, megnéztem itthon. Mindegy!)

Nagyival nem mentünk be megnézni a Betlehemes jászol-kiállítást - helyette elmentünk kávét inni. Hát, megmondom őszintén nem valami finom a bécsi kávé: nagyon keserű a számomra...

Miután a többiek kinézelődték magukat, továbbindult a kis társaság - a Rathaus (vagyis Városháza) fele. Azon a téren ilyenkor (adventkor) sok-sok bódé van, ahol forralt bortól kezdve minden megvehető; kis mütyürök, ajánkékok, szuvenírek. Itt is eltöltöttünk egy kis időt. Nagyit meg megkértem, hogy vegyünk forralt bort, felmelegít minket, meg kapunk hozzá egy bögrét. Így van egy Rathausplatz-os poharam.

Innen tova, elindultunk vissza a buszhoz, hogy mehessünk Schönbrunnba. Útközben láttuk a Nemzeti Színházat, a Parlamentet - mind gyönyörűbbnél gyönyörűbb, klasszicista stílben épült épület! Még mindig elcsodálkozom, hogy száz meg száz évvel ezelőtt hogy voltak képesek ekkora épületeket felhúzni?

Miközben vártunk a buszra, én ismét önállósítottam magam. Egy metrólejáratnál álltunk. Hát, fogtam magam és lementem megnézni, milyen... Vicces! Egyáltalán nem olyan, mint a nálunk lévő. Kicsit futurisztikus érzés - mintha egy pillanat alatt másik időbe csöppentem volna... De nagyon szépen van megcsinálva az egész. És a fura, hogy van lift is - a rendeltetését nem tudom, gondolom mozgássérülteknek lehet, meg esetleg az ott dolgozóknak, mert láttam munkást jönni-menni vele...

Megjött a buszunk, felszálltunk. Azonban kiderült, hogy hiányzik valaki. Sanyi - a vezető - kicsit mérges lett. Érthető. Na, tettünk egy kört, felszedtük a megkerült utastársat - és indultunk Schönbrunnba.

Hmmm, ilyen nehéz feladatom se volt még. Nekem kellett megkérdezni a jegyárat, hogy van-e csoportos kedvezmény? Mivel nem jutott eszembe a nyugdíjas szó angolul, írtam Matyinak. Mégsem mondhatom azt, hogy "old person" (öreg személy), az gonosz is lenne, meg lehet, hogy nézne rám a pénztáros, hogy miket beszélek?! Hihi. Matyit aztán megcsörgettem -volna!-, ha nem veszi fel; azt hittem, nem vette észre, hogy kerestem. Hát tévedtem. Ez majd meglátszik azt hiszem a számlámon...
Sikeresen megoldottam ezt az akadályt, meg is lepődtem magamon. Értett a pénztáros mindent, amit mondtam, és én is értettem mindent, amit ő mondott. Az egyetlen zavarótényező Gyuri bácsi volt, mellettem, aki kérdezte közbe: "Na, mit mond? Van?" De túléltem. Mivel nem volt csoportos jegy, egyesével vettük meg őket. Szétszakadt a csoport, mindenki ment a maga útján.

Megvettem a mi jegyünket is, és mentünk befele. Furcsaság: időpont szerinti bejárás van a kastély termeibe. Plusz: kaptunk "audioguide-ot" - ez egy olyan csudadolog, mint az ezeréves mobiltelefon, ami mondja a magáét a termekről (magyar nyelven a miénk). Szörnyű volt! Monoton, lassú. Háromszor körbejártam a termet, mire a végére ért, és akkor is volt benne olyan, ami egyáltalán nem volt számomra érdekes... Végighaladtuk a kis utat, ami röpke fél órát tartott.

Kimentünk a kastély kerti részébe, mert itt is adventi bazárok voltak. Itt én vettem egy bögrét, benne nagyon finom gyümölcsteával... Majd fényképeztem egy sort. Ja, természetesen az utolsó képnél, amit csinálni akartam, a masina megadta magát, és lemerült... Az én formám, hehe.

Az emberkék újra összegyűltek, és felszálltunk a buszra, hogy elinduljunk kicsi hazánkba vissza. Nyolc fele értünk Pestre, elég gyorsan - főleg, hogy alukáltam a buszon visszafele is.

Szép volt, jó volt, de nem elég! Még mindig nem láttam mindent!