A remény hal meg utoljára...

Én nem értem a világ körforgását! Miért van az, hogy valami végre jó, végre összejön; más pedig teljes kudarcba fullad?! A remény hal meg utoljára - szól a közhely... mégis: lassan elvesztem a reményt, a türelmet - az egyetemmel és a felsőoktatással kapcsolatban!

Idén sem vettek fel sehova a normál felvételi eljárás során. ELTE-BTK-ra 135 pont kellett volna, Károlira 128 - nekem volt összvissz 112. ELTE-IK-ra 107 - nekem 98 pontom volt; végül a Wesley pedagógia szakjáról 2 ponttal maradtam le... Kegyetlenség!

Komolyan nem tudom felfogni, hogy ÉN, aki szeret (imád) tanulni, igyekszik, kapar... folyton lemaradok mindenről pár ponttal... Hol az igazság?! Miért van ez így?!

Most próbálkozom még. A pótfelvételivel. De ez is nagyon-nagyon nehéz. És ugyan próbálom nem kimutatni, de rettenetesen félek...

Azt már eldöntöttem, hogy levelező szakot jelölök. Pár napja még a vidéki egyetemeket vettem célba - hátha több esélyem van, meg olcsóak is. Na, ja, csak abba nem gondoltam bele, hogy az útiköltség és a szállás olyan árra rúg, mint egy pesti egyetem. Az is igaz, hogy a pesti egyetemek többsége viszont nappali tagozatos csak. Ám találtam egyet - Zsigmond Király Főiskola... drága mulatság azonban... De remélem, hogy az egyszerű kis munkám megmarad, és abból vegetálok majd - félre teszegetek...

Felhívtam a szegedi egyetemet. A lényeg, hogy a TO-s néni azt mondta, ha művészettörténet tanár akarok lenni, akkor a magyar szakot kéne megpróbálnom, ill. rajzos pályára kéne lépnem... Tök jó, hogy az ember az álmait képtelen olykor elérni, mert kavarás van jobbra-balra, és már nem lehet kiigazodni...

Nem baj, holnap megyek, és megpróbálom a lehetetlent: minden kérdésre választ kapni - és reménykedni, hogy van valami jó hír is a számomra...

Szép álmok...
Szép álmok...

Máté Péter: Egyszer véget ér

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.

Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!

Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!

Most tudtam egy nagyon szomorú dolgot, ami elég rég történt... Nehéz, nagyon nehéz most megint! Attila Kitty után ment...

Sulyánnal beszéltem. Megkeresett sok-sok idő után, hogy segítsek neki. Napok óta beszélgettünk - így estefele... Persze, szó esett más témákról is, ami épp jött. Megváltozott. Nem volt olyan goromba, mint hónapokkal ezelőtt...

Egy részlet:
" - Te ismersz egy Gurzó Melinda nevű leányzót?
- Hát mostanában már nem beszéltem vele, de tudom, h régebben jóban voltatok...
Mert?
- Mert egyszercsak megkeresett, h én ismerlek-e? és honnan?
:)
- Véletlen találtam reá ld50en...
Andit is ott ismertem meg...
- Kicsi a világ
Neki is mondtam
- És amikor Féreggel futottam össze egy veresi kis sörözőben?
- ?
- Oláh Dani...
Szadai...
- Nem ismerem... vagy mire gondolsz?
- Kitti bátyjával volt jóban... de felismerte a te nevedet is... ez még két éve augusztusban volt...
- Tényleg??
- Tényleg
- Tudsz vmit esetleg róluk?
- Háááát:S
- Kitti bátyja csak egy évig bírta Kitti után, Férget már rég nem látták...:S
- Kitty bátyja...?
- Igen
- Ő is öngyilkos lett...:("

...

Kisboszi versei

Tegnap éjjel támadt az ötlet, hogy a verseimet is felteszem külön blogba... Közzéteszem; olvassa, aki akarja - még véleményezni is lehet...

http://kisbosziversei.blogspot.com

Hamm-hamm

Ma újfent alkottam! Tegnap Matyival bevásároltunk pár dolgot a Tesco-ban: pulykahús, gomba- és zöldborsókonzerv, mártásalap... Tegnap sajna nem sikerült megcsinálni a hamit, mert mire hazaértünk, addigra már készülhettünk is az újabb útra - vendégségbe mentünk. Matyi szüleinek ismerőseihez, mert Tamás bácsi 60. születésnapját ünnepelték.

Természetesen mindketten megszeppenve, ide-odatogyogva... jaaj! Feri bácsi (Matyi apukája) körbemutogatott minket... Aztán leültünk, és elkeztünk "dézsmálni" az asztalra tett pogácsából és mogyoróból... Telt-múlt az idő... Majd eljött a svédasztalos kaja ideje. Direkt nem szedtem sokat - csak csipegettem innen-onnan... de végül estére jól megfájdult a hasam - így is... bleeee! De azért még megkóstoltam a gyümölcslevest is - előbb csak Matyitól kaptam pár falatot, majd mentem és a maradékot - ami volt még a tálban - kiöntöttem magamnak. Hmmm!!! Nagyon finom volt! Persze a hasamnak nem tett túl jót...

Elnézést kértünk mindenkitől, elköszöntünk mindenkitől, és eljöttünk. Hazafele jövet már a hányinger kerülgetett... Hazaértünk...

Mivel még nem voltunk álmosak, filmet néztünk a gépen: A Karib-tenger kalózai 2. részét. Döltünk a röhögéstől! Hiába: Johnny Depp még mindig iszonyatosan jó színész!!! Utána aludás volt.

Ma pedig megint délben sikeredett csak felkelni... Nem tudom, miért, de ezen a héten alig tudtam magamat rávenni, hogy felkeljek... Pedig lett volna dolgom jócskán...

Elszívtam reggeli cigimet - kómásan, aztán uccu neki, hozzáláttam a főzicskézéshez. Tök jó volt - főleg, hogy Matyi nem jött belekontárkodni (hihi)... bár: eljött a pillanat, amikor tanácstalan voltam, és hívtam őt... (Na, meg apáékat is hívtam, hogy elmondjam az elképzelésemet...)

Odatettem a zöldborsót főni. A húst kockára vágtam, megpároltam. Majd hozzá tettem a gombát. Közben Matyi rizst főzött (ahhoz nem értek). Majd a mártást is hozzáadtam a husihoz meg a gombához. Elkészült minden; összekevertem a rizst a zöldborsóval. És főztem még egy "zacskó" pudingot... amivel leöntöttem pár babapiskótát... és voálá! Kész az ebéd!

Finom lett, ahhoz képest, hogy én csináltam javarészt... (hahaha)

Már csak a mosogatás van hátra... pfff...

Otthon, édes Csepel...

Basszus! Megint eltelt egy hónap, hogy nem írtam. Mondjuk, nem is volt net 10-ig.

Nah, nézzük a lényeget. Június 20-án összeköltöztem Mátyással, Csepelre. Az ő régi lakásukba. Nagy rizikót vállaltunk, mert nekem ekkor még mindig nem volt munkám. Emiatt ideges is voltam állandóan...

Amúgy szépen rendezkedtünk és rendezkedünk. Én takarítottam jobbra-balra - fárasztó is volt (hihi). De jó volt, jó érzés volt. És most is jó érzés a takarítás, a vasalás, a főzés, a bevásárlás... Teljesen más légkör, mint ha mással élünk közösen - pl. szülökkel.

Szóval már három hete éljük saját kis életünket... Békében, boldogan... El sem merem hinni, hogy ide is eljutottam... Azt meg végképp, hogy 19 évesen. Az egyik legnagyobb álmom beteljesült!!! Saját lakás, saját élet -úgy, ahogy... Vááá!!!

Egyébként rengeteg helyet próbáltam még munkaügyileg. A több mint 15 helyből egyetlen egy jött be! Az is diákmunka ugyan, de legalább munka. Igaz, könyörgő szintű volt kicsit a levelezés, de mindegy. Summa summarum: Tescos melót sikerült összehozni... Rákoskeresztúron... Jah, kint a fenében - bár, innen Csepelről egy óra alatt odaérek (vissza már több egy kicsit). És július 6. óta van meló... Ugyan nem sok volt eddig: 3 éjszakai árufeltöltés (8órás), meg a mai (13-i) pénztározás (4órás). Nem baj, van munka, van pénz!

Plusz jövedelem forrás lett Matyi egyik ismerőse, évfolyamtársa (vagy mije)... Vica szoknyát keresett, de nem talált. Matyi meg mondta, hogy próbáljam meg, hogy én varrok neki. Meg is beszéltük Vicával a részleteket... Majd elküldte a "terveket", az alapot... Hááát, majdnem hátast dobtam. De próbacseresznye! Hosszas anyagnézés után kiválasztotta Vica a neki tetszőket... Majd június 26-tól tegnapig (július 12-ig) tartott az egész mindenség... Nehéz szülés volt! Elbaltáztam kétszer is... az anyaghossznál is, meg a varrásnál is (felesleges volt szűkítőt csinálni...) De elkészült!!! Végre. És elmondhatom, hogy megérte ez a kihívás... a hibákat kijavítottam, és ha minden jól megy, lesz egy boldog lány, aki olyan szoknyát kap, amilyet szeretett volna... Hihi!

Július 1-jén megrendeltük az internet csomagot is - az Enternettől. Szereld magad akció; a modemet megveszed, és egy hónap ingyen... Tök jól hangzik... És mint mindenben, ebben is volt csavar: a jelszavas aktiválás. Majd hívnak minket... Hát jó... Teltek a napok, már a T-Com is hívott minket, hogy az ADSL kiépíthető vagy mi... De Enternet nem adhatja ki a kódot, mert a T-Com őket még nem hívta... Aztán megkaptuk a kódot. De nem jött össze a kapcsolódás! A vége az lett, hogy Matyi telefonált össze-vissza, majd egy hét múlva kijött egy T-Comos pasas... aki, amikor meglátta a gondot (adapter), rögtön Matyit okolta. Majd kicseréltette az adaptereket a router és a modem között - megjavult a drága... a pasas meg kalap-kabát, viszlát... Mátyás felhúzta magát. Én hagytam őt, nem akartam abajgatni... De aztán, fogtam magam, és másnap elmentem a Westendbe az Enternet boltba - elmondtam mindent, és lássatok csodát, rendes volt a csaj, és kicserélte az egész csomagot... Így most már jó a net - majd egy kérelmet kell még írnom, mert az egy hetet is számlázták... és hátha lehet tenni valamit, hogy mégse tünjön el az egy hét netnélküliség...

Hmm... ennyit mára. Azt hiszem, behoztam magamat megint egy időre... hehe...